MenteMama – Anyukák Egymásért Egyesület

 

Egyesületünk Budapest XVII. kerületében (Rákosmentén), akadémiaújtelepi központtal működik, helyi édesanyák részvételével. Kiemelt célunk a kismamák, kisgyermekeikkel otthon élő édesanyák és családjaik támogatása, személyes kapcsolaton alapuló közösségépítés, melynek alapja az anyai szolidaritás és összefogás.

A KEZDETEK

2015 júniusában néhány lelkes anyukával gyűltünk össze a játszótéren, Akadémiaújtelep közepén azzal a szándékkal, hogy egy egymást támogató, elfogadó közösséget hozzunk létre. Kezdetben heti egy alkalommal találkoztunk a játszótéren, beszélgettünk, együtt játszottunk gyermekeinkkel, énekeltünk, vagy egy-egy család kertjében szerveztünk közös kézműves foglalkozást, illetve tornát.

MENTEMAMA KLUB

2015 ősze óta a Rákosmenti Keresztény Közösség jóvoltából programjainkat a Tágas Tér 525 Közösségi Házban tartjuk. A következő programok nyerték el az anyukák és gyermekeik tetszését: kézműves foglalkozás, Ringató, alakformáló torna, baba-mama klub kötetlen és irányított beszélgetésekkel, meghívott előadókkal, kicsiknek szóló foglalkozással. (Programjaink részletes leírását a Programok menüpont alatt olvashatjátok.) Egy-egy hétvégi napon közös kirándulást, főzést, családi napot szervezünk a Rákosmenti Keresztény Közösséggel.

Büszkék vagyunk rá, hogy programjainkat kisgyermekes anyukák szervezik, és a foglalkozásokat kisgyermekes anyukák tartják ?

A programok igény szerint bővíthetők, ötleteket szívesen fogadunk!

Új távlatok…

 

2017 nyarán egyesületté váltunk, ami talán jobb lehetőséget teremt számunkra változatosabb programok szervezésére. További céljainkról és tevékenységünkről az alapszabályunkban olvashattok. Fontos hangsúlyoznunk, hogy minden programunkon akkor is szívesen látunk, ha nem vagy egyesületi tag, és nem is tervezel belépni.

 

Partnereink

Egyesületként próbálunk partnereket keresni, akik termékeikből, szolgáltatásaiból néhány % kedvezményt biztosítanak egyesületi tagjaink számára. Partnereinket folyamatosan toborozzuk. Sőt, Te magad is tehetsz azért, hogy ez a lista hosszabb legyen: ha van olyan ismerősöd, aki szerinted hajlandó lenne pár % kedvezményt nyújtani a MenteMamás vásárlóknak, keress bennünket!

Jelenlegi partnereink

Leendő partnereinkkel folyamatban vannak a megállapodások.